KÖZEL MÁR AZ ÚR, JÖJJETEK, IMÁDJUK!

 

 

 

 Himnusz:

A nagy próféták szózata

Krisztusnak jöttét hirdeti

a megváltás előtt kapott

kegyelmek titkos útjain.

 

Feltündökölt szép hajnalunk,

vidám szívek repesnek itt,

hűséges hang kiáltja már

a jóhírt: üdvünk napja kél.

 

Ez most az első Úrjövet:

nem a világot bünteti:

bekötni jön lelkünk sebét,

s az elveszettet menti meg.

 

De újra eljön majd Urunk,

előre int : ajtónkban áll,

megkoronázza szentjeit,

s a mennyországot tárja fel.

 

Ígéri boldog fényeit,

ígér megváltó csillagot,

a ránk sugárzó égi láng

jogunk az éghez hirdeti.

 

Jöjj, Krisztus, jelenj meg nekünk,

hisz benned látjuk Istenünk,

s e boldog égi látomás

ajkunkon zengő dalt fakaszt. Amen.

 

 

Könyörgés:

Urunk, Istenünk, hallgasd meg kegyesen néped imáját! Örvendezve várjuk Egyszülöttedet, aki emberi testben eljött közénk. Add, hogy amikor dicsőségben újra eljön, elnyerjük tőle az örök élet jutalmát.  Amen.

 

 

Fohászok:

Szeretett Testvéreim! Urunk, Jézus Krisztus irgalmas szívvel jön látogatásunkra.  Ismételten könyörögjünk hozzá örvendező szívvel:

Jöjj el, Urunk Jézus!

Aki Atyád kebléről jöttél a világra, hogy emberi testünket magadra öltsed,

-orvosold a bűn által megsebzett természetünket!  Jöjj el, Urunk Jézus!

Aki egykor majd eljössz, hogy választottaid megismerjék dicsőségedet,

-mostani eljöveteleddel mutasd meg irgalmadat a bűnösök iránt!  Jöjj el, Urunk, Jézus!

Krisztus Urunk, mi boldogan magasztalunk téged,

- jöjj el hozzánk és üdvözíts minket!  Jöjj el , Urunk, Jézus!

Te a hit által már a világosságra vezettél bennünket,

- add, hogy kegyelmedből jót cselekedve kedvedben járjunk! Amen.

 

 

 

 

" Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból : üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk. Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! "( Róm 13, 11-12 )

 

" Íme, Isten az én szabadítóm, bizalom tölt el, és nem félek, mert az Úr az én erőm és dicsőségem,  ő lett szabadulásom." ( Iz, 12, 2 )

 

 

 

 

 Ó jöjj, ó jöjj - Adorate Vegyes Kar

 

 

Szerző: Baráthnő  2011.12.19. 08:19 Szólj hozzá!

Címkék: idézetek vallás isten jézus advent várakozás ima himnusz fohász adventi koszorú könyörgés adventi naptár üdvözítő adventi ének bibliai idézet jöjj el adventi kép

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr263474846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása