Semmi rossz nem létezik, ami végleges lenne – vélekedik Török Csaba, a budai Krisztinaváros Havasboldogasszony-templomának káplánja, aki szerint ideje végre emberként találkoznunk egymással, és „kipróbálni” egy olyan karácsonyt, ami nem az ajándékról, hanem a valódi ajándékozásról szól.

Adventi gondolatait osztotta meg velünk a fiatal pap.
 

– Mi változik, mi változzon elsősorban, amikor rágurulunk erre az időszakra?

Az egyház mindig is a liturgia jelképeivel fejezte ki a változást.

Adventben a mise ruhaszíne lilára vált, ez a megtérésnek, a bűnbánatnak a gondolatát hívja elő, önvizsgálatra, önmagunkkal való szembenézésre ösztökél. Dísztelenebb a templom is. Jelképe ez annak, hogy ilyenkor az ember visszafogja önmagát, testi önmegtartóztatást is vállal.

Természetesen nem ugyanúgy, mint nagyböjtben. Itt nem annyira a testi böjtölés, hanem az önmagunkba térés a fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk Isten szavát.



 

 

– Eléggé furcsa íze van az önmegtartóztatás szónak. Karácsonyra pont, hogy felpörgünk. Miként egyeztethető össze a kettő, advent csöndje és a karácsonyi ajándékcunami és dínom-dánom?


– Tegyük ezt egy kicsit tisztába. Ezt nem sokan tudják, de advent eredetileg nem karácsonyhoz kötődik, hanem vízkereszthez, amikor felnőtteket kereszteltek. Advent a felnőttkeresztelésre készülődés 8 hetes időszaka volt. A római egyházban vált kicsit később hangsúlyossá, hogy ez a karácsonyi előkészület „négyvasárnapos” ideje.

Kronológiailag tehát a kezdeteknél nem a karácsonyra volt kihegyezve advent!

A kérdésre válaszolva, magának a karácsonynak a megünneplése mára teljesen átváltozott.

Az ajándékozás régen nem az anyagiakban való lemérhetősége volt az ajándéknak. Maga a tartalom, hogy törődöm a másikkal, gondom van rá, ezt jelentené. A szeretetem egy részét átadom neki, és ő ezt elfogadja.

Gondoljunk bele, ha a szerelmes egy szál rózsával megy a randevúra, nem fogják rajta számon kérni, hogy miért nem hatvan szál rózsával ment. A három királyok sem a kis Jézus babaszobáját rendezték be...

Sajnos az otthoni felkészülés és a munkahelyi évzárás összetorlódik erre az időre, és totálisan kifullad mindenki.

Hogy egyébként mennyire nem a dínom-dánomról szól a karácsony, azt a szentestei menü jelképezi, halászlevet és mákos gubát eszünk. Ez nem az az este, amikor „sütve-főzve” együtt kell lennünk! Az ünnep előtti böjtös nap ilyen szempontból egy áldás is volt:

az eszközből ne legyen cél, és a formából ne legyen tartalom.


 


 

– Hogyan lehet eljutni idáig „legbelül” a négy hétben?


– A négy adventi vasárnap neve a templomokban felolvasott evangéliumi szakaszból forrásozott; a latin mise ehhez kapcsolódó kezdőénekének a szava lett a vasárnap neve.

Ami közös a négy vasárnapban, hogy a központi téma mindenképpen a várakozás, aki azonban ezeket a kezdőszavakat tudja, látja, hogy a várakozás túlmutat karácsonyon, ez is árulkodik advent eredeti formájáról.

Karácsony december 25-i ünneplése „naptári szükségszerűség”, tény. Amit sokkal inkább várnunk kell a négy hetes időszakban egyre jobban, amit jelent az emberek számára:

az Isten velünk van, közel, egyre közelebb van hozzánk, és hogy az életben semmi rossz nem létezik, ami végleges lenne.

Mert ezt üzeni az advent.

Angelus Silesius, a nagy misztikus költő mondja, hogy

megszülethetne Jézus ezerszer Betlehemben, ha nem születik meg egyszer a szívedben.


 


 

 

– Ma nem igazán divat várakozni. Mégis, miért érdemes és hogyan?


– Igazából engedni kellene az adventet adventnek, jelentése szerint várakozásnak lenni.

Ne csináljunk belőle előkarácsonyt, az ünnep december 25-én kezdődik.

És jöjjünk rá arra, hogy mennyire jó is várakozni!

Gondoljuk végig, mennyire kevés a várakozás az életünkben, pedig mennyire fontos.

A földműves várja az év bizonyos szakaszát, nem tudja siettetni.

A kismama is kilenc hónapig várakozik gyermeke születésére, a fiatalok is várnak arra, hogy megkezdődjön a nagybetűs élet – rengeteg pozitívumot szabadít fel bennünk a várakozás.

Ha megtanulnánk újra várakozni, az például nagy ajándék lenne adventtől.

Ugyanígy nagy ajándék lenne, ha nem lerohangászott százkilométerekből állna, meg bejgliből a karácsonyi felkészülés, hanem, hogy a láthatatlan Isten jöjjön el mifelénk.

 

 


 


– Csaba atya fiatal pap, élénkek lehetnek még a gyerekkori adventek emlékei...


– Hát igen, elsősorban azért, mert jól megkerestük, hogy hova vannak eldugva a kis ajándékok.

– Mikor változott meg a személyes adventi tartalom, megfogható-e a pillanat?


– Amikor Rómában tanultam kispapként, vártam, hogy végre hazamehessek. Ilyen szempontból az ember folyton azt élte át, hogy lélekben már majdnem Budapesten van.

Tulajdonképpen akkor következett be a változás, amikor az egyik német diáktársam azzal jött: olyan szép ez az advent, de kár, hogy vége lesz. Ekkor jöttem rá, hogy nekem nincs adventem.

Elkezdtem megtanulni azt is, hogy az advent nem egyenlő a karácsonnyal.

Ezt azért mondom el, mert Németországban igen sok szokás van, önálló profilja van adventnek, nálunk pedig ez a profil karácsonyi.

Az adventi koszorúink szinte már karácsonyfák. Decemberben egész hónapban karácsonyi koncertek vannak.

Húsvét táján viszont vajon miért érezzük még mindig, hogy nagyböjt közepén nincs helye az „örömködésnek”...?

Elkezdtem érezni, hogy íze van az adventnek.

Nem bánom, hogy ilyenkor korán sötétedik, mert a hosszú esték segítik az elmélyülésemet.

 



 

 

– Adventnek „központi eleme” a koszorú. Hogyan lett azzá?


– Az első adventi koszorút egy német evangélikus lelkész készítette el, volt rajta négy nagy fehér gyertya, amelyek a vasárnapokat jelentették, és kis pirosak a hétköznapoknak megfelelően. Vizuálisan segített advent megjelenítésében.

Ez már karácsonyi szimbolika: ugyanúgy a karácsonyfát is ott „találták ki”, a németországi evangélikus egyház körében.

A fa emlékeztet az édenkerti fára, amely által az ősszülők elkövették a bűnbeesést, de emlékeztet Krisztus „örökzöld” keresztfájára, a megváltásra is.

És egyébként azért a fenyő lett erre a célra kiválasztva, mert a mi éghajlatunkon az zöldellt télen is.

A fény pedig Krisztus fényének növekedését jelképezi.

Zárójelben mondom, hogy minél több a fény a koszorún, annál kevesebb a világban, hiszen haladunk a téli napforduló felé, egyre rövidebbek a nappalok.

Olyan fény gyúlik életünkben, ami túlhaladja a természetben látható világosságot – ez a szimbólum mélysége.

 



 

– Az még magyarázatra vár, hogy miért pont hajnalban vannak az úgynevezett rorate szentmisék adventben.


– A mise a „Rorate coeli – Harmatozzatok egek onnan felülről” kezdetű énekből kapta a nevét.

A mai ember számára talán nem nagyon világos a bibliai kép, de a magyarázata ebben áll: az Isten kegyelme, áldása úgy száll le az égből a földre, ahogy hajnalban a harmat megnedvesíti a földet. Nem viharban, felhőszakadásban.

Ne feledjük, félsivatagos területen élt a Biblia népe, ahol eső tán csak félévente van; a harmatból él minden növény és állat.

Kora hajnalban a nap még nem kelt föl, de már hasad a hajnal, a harmatozás, a pirkadat órái emlékeztetnek arra az állapotra, amikor Szűz Mária már a méhében hordozta Jézust, de még nem hozta a napvilágra őt.

Érdekes, hogy mind a keresztény, mind a zsidó, mind az iszlám kultúrkörben ez az imádság órája; amikor a hajnal hasad, de a nap még nem kelt föl.

 



 

 

– Keljünk akkor korán négy hétig? Vagy milyen elhatározásokat tegyünk, hogy kicsit más legyen a karácsonyunk, mint „egyébként” lenne?


– A profán élet kereteit tekintve kijelölhetnénk négy estét, amikor telefon, tévé, számítógép ki van kapcsolva, helyette beszélgetünk, egy kis zenét hallgatunk, könyvet olvasunk.

Ezen kívül igen, a hajnalokat, ha fölfedezi az ember, az is sokat adhat.

Biztosan sokan kelünk korán, mert szükség van rá a hétköznapokban.

De jó lenne, ha nem csak a feladatoknak jutna hely:

aki vallásos, elolvasna egy evangéliumi szakaszt,

aki meg nem, egy verset választana, ami végigkíséri a napját.

A koszorú is nagyon sokszor csak dekorációs kellék.

Próbáljuk ki bátran, hogy működik!

Érdemes találni olyan időket, amikor meggyújtjuk a gyertyát, az is jó, ha közösen.

Nem tudom, mennyire számít lehetetlennek, de próbáljunk ki egy karácsonyt, ami nem az ajándékról, hanem az ajándékozásról szól.

Mert ajándékozni bármit lehet – a lényeg maga a szeretet.

(mno.hu)

 

Szerző: Baráthnő  2011.11.28. 18:27 Szólj hozzá!

Címkék: vallás fény ajándék advent várakozás riport önmegtartóztatás csöndesség ajándékozás adventi koszorú adventi naptár isten velünk van előkarácsony december 25 december 1 rorate harmatozzatok csaba atya

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr643419379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.