-évközi idő-

Imádkozzatok szüntelenül !

 

NAPI EVANGÉLIUM:

Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: ,,Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.' Ő így felelt nekik: ,,Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid [1 Sám 21,2-7], amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?' Aztán hozzátette: ,,A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is. (Mk 2,23-28)

Az ószövetségi időkben a zsidó népet lustának tartották, mert minden hetedik napon – szombaton -, abbahagyták a munkát és nem dolgoztak... Ez a rendszeres pihenő teljesen ismeretlen volt a többi nép előtt. Bár természetesen ők is ciklusokra osztották az időt – például tíznapos dekádokra -, de nem volt közöttük előre elrendelt pihenőnap.
Akkor pihentek, ha nem volt munka – és a szolgáknak, rabszolgáknak mindig lehetett találni valamit -, vagy ha valamelyik istenségnek ünnepe volt éppen.
A szombat-nap megtartása furcsa és érthetetlen szokás volt, amit ez a furcsa és érthetetlen nép a legnagyobb dologidőben is megtartott.
Igen, ez Isten ajándéka volt a kiválasztott népnek, hogy testi és lelki erejét megőrizze, és Istenével a kapcsolatot mindig fenntarthassa.
Az idők során azonban a jótanács eredeti értelme elhomályosult és részben pont az ellenkezőjére fordult.
Már nem úgy tekintettek a szombatra mint Isten ajándékára, amit az embereknek adott, hanem mint olyan törvényre, amit tűzön-vízen át be kell tartani, hogy kedvesek lehessünk a Seregek Ura előtt.
Így az Isten által adott segítő ajándékból teher, „elvárás”, kényszerű parancs, törvény lett, ami nélkül kedvesek sem lehetünk Előtte.

Az Isten iránti szeretet és hűség bizonyítéka így már nem Isten- és a felebarát szeretete lett – amelyet az ószövetségi könyvek is egyértelműen tanítanak -, hanem az „isteni törvények” maradéktalan és rigorózus betartása.
E gondolatmenet kialakulásához hozzájárult az üldöztetések időszaka is, amikor a Törvény iránti hűség tartotta egyben a zsidó nép maradékát. Így juthattak arra a megállapításra, hogy „a mi életünk a törvény” – és annak tökéletes elsajátítása, betartása és betartatása.
De valóban lehetséges a gazdag és szerteágazó életet a törvények keretébe gyömöszölni és ott megtartani? Aligha - mégis megpróbálták.
A tévedés legnagyobb áldozatai a farizeusok és azok követői. A törvények szövegéhez való „oktalan” ragaszkodásuk végül szembefordította őket a törvény Adójával. Nem ismerték fel az őket szerető és közéjük érkező Messiást.
Jézus tettei átütötték a törvény szövegéből szőtt rácsokat, hogy utat nyissanak a törvény által védett életnek, a Szeretet életének, amely adni akar, hogy „életük legyen és bőségben legyen”. (Jn 10, 10) Isten válaszol az emberek ínségére és megsegíti őket. Hát még, ha a terített asztalnál ülnek - vajon rájuk parancsol-e, hogy ne egyenek?
Az egész teremtett világ és a törvények is az emberért vannak, az ember pedig Istenért.
De mindezekben Isten szolgál növény, állat és ember felé. Ezért nem vádolással, hanem hálaadással a szívünkben élünk. Ahogy Pál apostol írja: „Ha hálaadással eszem, miért szidjon valaki azért, amiért hálát adok? Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10, 30-31) Sípos (S) Gyula

 

elv15.gif Egykor látomásban szóltál szentjeidhez és azt mondtad:
,,Segítséget nyújtottam egy hősnek,
felemeltem népemből egy választottat.
Megtaláltam szolgámat, Dávidot,
felkentem őt szent olajommal.
Vele lesz erős kezem és karom megerősíti őt.
Semmit sem tehet vele az ellenség,
és nem árthat majd neki a gonoszság fia.
Kiirtom előle ellenségeit, és gyűlölőit megfutamítom.
Vele lesz hűségem és kegyelmem,
és hatalma magasra emelkedik nevemben.
Ráteszem kezét a tengerre és jobbját a folyóvizekre.
Így szól majd hozzám: ,,Atyám vagy te, én Istenem, és szabadításom kősziklája!'
S én elsőszülöttemmé teszem őt,
legfölségesebbé a föld királyai között.(Zs 88,20-28)

 

Tiszteljük ma Jézus Szent Arcát!

 

Jézus arca 2.jpg

Örök Atya !
A Szűzanya Fájdalmas és Szeplőtelen Szíve által felajánljuk Neked a mindenekfelett szeretett Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak ütlegelésektől eltorzult, isteni vértől ázott Szent és imádandó Arcát engesztelésül a világ bűneiért.
Könyörögve kérünk, add minden jóakaratú embernek, de különösen a Neked szentelt lelkeknek a Világosság kegyelmét. Vezesd a bűnösöket, - még a legmegátalkodottabbakat is - a megtérés útjára, és a szenvedés helyéről vidd a Mennybe a lelkeket, mindenekelőtt a papok, a szerzetesek és a szerzetesnők lelkét. Amen.

 

Imádkozzunk szeretteinkért, barátainkért és ellenségeinkért is!

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére , valamint a a  férjem életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére valamint a fiam életéért és  üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és saját magam életéért  és üdvéért.  Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és elhunyt szeretteim üdvére. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és keresztgyermekeim életéért és üdvéért.. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és rokonaim életéért és  üdvéért.  Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és munkatársaim életéért és  üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és mindazok életéért és  üdvéért, akik bántottak megaláztak, kihasználtak és egyéb rosszat tettek nekem. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és minden ember életéért  és üdvéért, akikkel ma kapcsolatba kerülök. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és papjaink , valamint a Szentatya életéért és  üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és világi vezetőink életéért  és üdvéért. Amen.

 

Heti fohászunk:

Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívemet a Te szíved szerint !

 

égő szív.jpg

 

 

Szerző: Baráthnő  2012.01.17. 01:00 Szólj hozzá!

Címkék: ima alázat ellenség megváltó napi evangélium bibliai idézet ima minden napra Szent Arc tisztelete Jézus Szent Arca imák keddre ima ellenségeinkért

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr303554232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.