-évközi idő-                     Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! (1 Pét 4, 7b )
Bosco Szt. János napja

 

NAPI EVANGÉLIUM :

Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda, ahol Ő a tó partján volt. Ekkor odajött Hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak.
Amikor meglátta Őt, a lábaihoz borult, és így esedezett Hozzá:
»A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!«
El is ment vele.

Nagy tömeg követte és szorongatta. Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. Azt gondolta:
»Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.«
Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki Belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte:
»Ki érintette meg a ruhámat?«
Tanítványai azt felelték Neki:
»Látod, hogy mennyire szorongat Téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett Engem?«
Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult Előtte, és őszintén elmondott Neki mindent. Ő pedig ezt mondta neki: »Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.«

Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták:
»A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?«
Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz:
»Ne félj, csak higgy!«
Nem engedte meg, hogy más vele menjen, csak Péter, Jakab és János, Jakab testvére. Odaérkeztek a zsinagóga-elöljáró házába, ahol látta a tolongást, s a nagy sírást és jajgatást. Bement, és azt mondta nekik:
»Miért zajongtok és sírtok? Nem halt meg a gyermek, csak alszik.«
De azok kinevették.
Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki:
»Talíta, kúmi!« -- ami azt jelenti: »Kislány, mondom neked, kelj fel!«
A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt. Mindenki nagyon csodálkozott. Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni. (Mk5,21-43)

Érintés és érintés között micsoda különbség van. Van hittel telt érintés, és van puszta tapogatás. Az egyik gyógyuláshoz vezet, a másik csak fokozza a hitetlenséget. A történetben szereplő asszony minden bizalmát a Jézust érintő mozdulatba helyezi és meggyógyul. Mind ez egy epizód, de fontos elem a farizeusokkal való találkozás folyamatában. Jézus föltámasztja a zsinagógai elöljáró lányát. Isteni, magasztos tettet hajt végre, joggal némulnak el a szemtanúk a csodálkozástól, de Jézus nem hagyja őket ebben a helyzetükben, hanem visszazökkenti őket a mi világunkba, amikor azt mondja, hogy adjanak enni a lánynak. Aki magasztosat tesz, tegyen valami hétköznapit is, hogy az emberek el tudják viselni a „nagyság” közelségét. Isten mindig tapintatosan közeledik hozzánk, igazodik a mi lépteinkhez. Érintsük hittel Őt, a mi Istenünket.

 

   elv15.gif  Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide ! Vegyetek ingyen gabonát, és egyetek ; vegyetek pénz nélkül bort és tejet ! ( Iz 55, 1 )

 

  elv15.gif Igen, az Élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.( 1 Jn 1, 2 )

 

 

 A SZENT ARC 1.jpg

Kedden imádjuk Jézus Szent Arcát !

Urunk, Jézus Krisztus !
Rendkívüli csoda által Szent Tested tökéletes képét hagytad vissza nekünk a halotti lepleden.Szent Tested képét, amely a mi üdvünkért kínt és kereszthalált szenvedett.Ugyanúgy hátrahagytad isteni Arcod vonásait az ütlegek és sebek nyomaival, melyet hóhéraid okoztak Neked. Borzalmas szenvedésed érdemeiért nyerd meg nekünk a kegyelmet, hogy itt a földön szeretettel tiszteljünk, és az égben örökké szemlélhessük Szent Arcodat, amely előtt az angyalok is hódolnak. Amen.

 

 

Imádkozzunk szeretteinkért, barátainkért és ellenségeinkért is!

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére , valamint férjem életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére valamint fiam életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és saját magam életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és elhunyt szeretteim üdvére. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és keresztgyermekeim életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és rokonaim életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és munkatársaim életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és mindazok életéért és üdvéért, akik bántottak ,megaláztak, kihasználtak és bármi rosszat tettek nekem. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és minden ember életéért és üdvéért, akikkel ma kapcsolatba kerülök. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és papjaink, püspökeink, valamint a Szentatya életéért és üdvéért. Amen.

Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásraméltó Arcát Szent Neved dicsőségére és világi vezetőink életéért és üdvéért. Amen.

 

 Heti fohászunk :

Maradj velünk , Uram!

 

12.gif

Bosco Szt. János áldozópap a torinói egyházmegyében levő Castelnuovo közelében született 1815. augusztus 16. - án. Ifjúkorában nehéz élet jutott osztályrészül. Pappá szentelése után minden erejét  az ifjúság nevelésére szentelte.Megalapította a Szalézi Szt. Ferenc, illetve Mária, a Keresztények Segítője Leányainak Társaságát. Ezekben tanította az ifjúságot mesterségre és keresztény életre.. A vallás védelmétés oltalmátszolgáló műveket is írt. Torinóban halt meg 1888. január 31. - én.

Szerző: Baráthnő  2012.01.31. 09:12 Szólj hozzá!

Címkék: evangélium fohász napi evangélium bibliai idézet ima minden napra napi felajánlás imák keddre jézus szent arca szent arc tisztelete heti fohász

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr714015572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.