Események
1858 március 1 - hétfő
Bernadette ezen a napon egy áhítatos lélek kérésére, annak rózsafüzérét használta a jelenéskor sajátja helyett. Amikor a kölcsönvett rózsafüzéren akarta az imát mondani, a Szűzanya ezt nem helyeselte. A kislány erre azonnal elővette saját szentolvasóját és azon imádkozott. Előbb azonban a kezében felmutatta a jelenés felé, mintegy önmaga igazolására. Erre a jelenlevő sokaság ugyanúgy felmutatta a maga rózsafüzérét lelkes felkiáltások közepette. Az egész idő imádságban telt el, mintha a Boldogasszony ez alkalommal azt akarta volna kifejezni, hogy az ima mindennél fontosabb.

1858 március 2 - kedd Ez a látomás a jelenlevőket is újabb lelkesedésre serkentette. Láthatták, mint változik Bernadette arckifejezésén az elragadtatás, és a belső öröm sok formája. Legmegrendítőbb volt, amikor az elragadtatásba esett leány láthatóan felemelkedett a földről. Az égi hölgy megismételte üzenetét a plébánoshoz és azzal egészítette ki, hogy kívánságára az emberek körmenetben zarándokoljanak erre a helyre. A plébános a későbbiek folyamán ismét zord hangulatban fogadta Bernadettet, majd kereken kijelentette, hogy ne üzengessen neki Bernadette hölgye ismeretlenül. Majd így szólt a kislányhoz : " Ott a sziklabarlangnál van egy vadrózsabokor. Virágozzék az ki hirtelen a tömeg szeme láttára. " Bernadette erre mosolyogva távozott. S a csipkerózsa, ha nem is virágzott ki, de ettől kezdve az új forrásban egymásután gyógyultak meg a betegek, és mind több és több zarándok érkezett a barlanghoz. A nép bűnbánatot tartott és hitt.

  Elmélkedés
A Szent Szűz észrevette a rózsafüzér cserét.Abban az időben egyházi előírás szerint mindenkinek saját szentolvasóját kellett használnia, ha az imához kötött kegyelmekben kívánt részesülni. A Szűzanya a tehát engedelmességet ajánl az egyház iránt követőinek.
Milyen az én állásfoglalásom az egyházi előírásokkal kapcsolatban ? Tudok-e kellő készséget és szófogadó lelkületet felmutatni ?
Ugyancsak az egyház iránti engedelmesség tűnik ki abból is,hogy a Szent Szűz már másodszor kéri fel Bernadette révén a plébánost kápolna építésére.  -Milyen az én viselkedésem lelkiatyám, lelkipásztorom, vagy egyházi elöljáróm iránt? Tudok- e egymásután többször is,de mindig alázatosan és engedelmeskedni kész lelkülettelmegismételni olyan kérést, ami véleményem szerint lelki életem hasznára válna ?


  Előkészítő ima : Kérünk Téged, Úr Isten, előzd meg kegyelmeddel a mi cselekedeteinket és kísérd a Te segítségeddel tetteinket, hogy minden imádságunk és munkánk tőled vegye kezdetét és általad végződjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön -örökké. Amen.

 Napi könyörgés
Szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz, Isten Anyja, Mária! Te vagy az Ég Királyné Asszonya!Légy ezerszer áldott ! Velünk együtt áldjanak és dicsőítsenek téged a kerubok és szeráfok, a nap, a hold és a csillagok, a hegyek és völgyek, erdő és mező ég és föld minden lakói Isten minden látható és láthatatlan, élő és élettelen teremtménye. Így áldjon és magasztaljon Téged minden azért, mert magad kegyeskedtél személyesen hozzánk jönni, hogy alázatos megjelenésed által megerősítsed az egyház ősi tanítását, mely szerint szeplőtelenül fogantatott vagy. Légy áldott, hogy ezt akkor és úgy tetted meg, ahogy legjobban a szemünkbe tűnik az egyház tanításának a szeplőtelensége is ,s ily módon megerősítetted akaratunkat az egyházunk iránti engedelmességben. Amen.

 Hármas könyörgés
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes,az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Egészen szép vagy, Mária ! - És szeplő nincsen tebenned!
Te vagy Jeruzsálem dicsősége! -Te vagy Izrael öröme!
Te vagy nemünk büszkesége! - Te a bűnösök Szószólója!
Ó, Mária, Mária! bölcsességnek széke! - Könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk!

Imádkozzunk! Hatalmas Isten,, ki a Boldogságos Szűznek szeplőtelen fogantatása által Szent Fiadnak méltó hajlékot készítettél, leborulva kérünk Téged, hogy amint Isteni Fiadnak előrelátott érdemei miatt minden bűnös szennytől megőrízted a názáreti Szüzet, úgy részesíts minket is az Ő pártfogása útján kegyelmedben, hogy tiszta lélekkel juthassunk el hozzád. Irgalmas Isten, mindannyiunk Ura és Kormányzója, tekints kegyesen a te szolgádra XVI. Benedekre, akit Egyházad legfőbb pásztorává rendeltél és engedd, hogy szavával és példájával mindazoknak örök üdvére váljék, akik élén áll és hogy a rábízott nyájjal együtt a mennyei boldogságnak részesévé lehessen. Jóságos Isten, mindannyiunk oltalma és menedéke, hallgasd meg kegyesen Anyaszentegyházadnak minden könyörgését és a Te végtelen irgalmasságodból engedd, hogy amit bizalommal kérünk, azt valóban el is nyerhessünk. Amen.

Szerző: Baráthnő  2012.02.08. 14:31 Szólj hozzá!

Címkék: ima szeplőtelen fogantatás kilenced buzdítás

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr124078220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.