- évközi idő-           Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.

                                                                                 (Ef 5.20)

MAI EVANGÉLIUM:
Ezután Jézus továbbment onnan, és Tírusz és Szidon vidékére ment. Betért egy házba, de nem akarta, hogy valaki is megtudja; mégsem maradhatott titokban. Mindjárt hírét vette egy asszony is, akinek a lányában tisztátalan lélek volt; odajött és a lábaihoz borult. Az asszony pogány volt, szír-föníciai nemzetiségű, s kérte őt, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: »Hadd lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni.« De az csak kérlelte: »Ez igaz, Uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!« Erre Ő azt felelte neki: »Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból.« Amikor hazaért, a kislányt az ágyon fekve találta, és az ördög már kiment belőle. (Mk7,24-30)

 *   Jézus valóságos ember volt, isteni tudása és hatalma a küldetésére vonatkozott, minden mást Neki is ugyanúgy, mint nekünk, a szenvedésből kellett megtanulnia. Belenőtt, bele testesült saját népe várakozásaiba, amelyek szerint az üdvösség a zsidókon keresztül jön az egész világra. Ezért mondja Jézus a kánaánita asszonynak a gyerekekről és a kutyákról szóló mondatot, ami elsőre riasztó lehet. Az asszony mély hite, és a farizeusok hitetlensége és esztelen gyűlölete az irgalommal szemben, fokozatosan fordítja Jézust a pogányok felé. Ezért van az, hogy először a tanítványoknak azt mondja, hogy ne menjenek a pogányokhoz, csak „Izrael házának elveszett juhaihoz”(Mt10,6). Később a „missziós parancsban” már egyetemes küldetéssel bízza meg övéit: „menjetek el az egész világra, és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek”(Mk16,15). Jézus, bár Isten Fia volt, a „szenvedésből tanult engedelmességet”(Zsid5,8). Jézus „figyelte az idők jeleit”, és a saját életéből, az Atyára figyeléséből, és imádságából ismerte és értette meg, hogy mi az Atya Rá vonatkozó akarata. Ha az Isten-Fiának ez volt az útja, akkor ez a mienk is. „Félve és remegve munkáljuk üdvösségünket”. (Fil2,12)

elv13.gif  Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk. (1 Jn 1, 9-10)


Csütörtökön imádjuk Istenünket az Oltáriszentségben!

elo-kenyer.jpg


Örök Atya ! Felajánljuk neked a mindenek felett szeretett Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak - Akit mi is oly nagyon szeretünk, - Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért, és az egész világ bűneiért.

Imádlak, Uram, az Oltáriszentségben!
Imádom drága Szent Testedet és Véredet, imádom Szent Szívedet, és csak a Te akaratodat keresem.  Kereszted tövébe helyezem az én kis életemet, Neked adom azt, és az Atyának, immár a Te Véred által megtisztulva, a Te életeddel és haláloddal egybefonódva. Maradj velem, Uram mindig, és tarts meg engem, hogy én is veled maradhassak! Amen.

Heti fohász :

Imádlak Téged mindörökké !

0000-kereszt.png


Szerző: Baráthnő  2012.02.09. 09:08 Szólj hozzá!

Címkék: ima fohász bűnbocsánat szentségimádás odaadás oltáriszentség napi evangélium bibliai idézet ima csütörtökre heti fohász

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr724082624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.