Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű

(Mt 11,29).

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az esendőségét elfogadó embert mondhatjuk alázatosnak.

 

Nem alázatosság hiánya, ha tudatában vagy lelki előmenetelednek.

Így majd hálát adsz érte Istennek.
De ne felejtsd el, hogy koldus vagy, aki pompásan öltözködik... kölcsönkért ruhában.

Az önismeret kézenfogva vezet minket az alázatossághoz.

Josemaria Escriva***

 

 Isten az alázatosaknak kegyelmet ad. (1Pt 5,5)

 

Azt ragadom meg, ami jön, és csak azt kérem, hogy megkapjam hozzá a szükséges képességeket.

Mindenesetre az alázat jó iskolája, ha az embernek állandóan olyan feladatokkal van dolga, amiket csak nagy fáradsággal és ugyancsak tökéletlenül tud elvégezni.
/ Edith Stein /

 

Isten ismerete szeretetre vezet, önmagunk helyes ismerete pedig alázatra nevel.
Az alázat nem más, mint igazság.
" Mi a miénk, amit nem kaptunk?" - kérdezi Szent Pál. Ha mindent csak kaptam, mi ebből a sajátom ?
Ha átlátjuk ezt, soha nem fogjuk gőgösen fenn hordani a fejünket.
/ Teréz anya /



50 idézet az alázatról :

1. Mi köze lehet Jézushoz annak, aki a világ szerinti nagyságra vágyik, mint valami nagy jóra, - amikor maga Jézus az ellenkező irányban haladt? (Viktor J)

2. Minden igazi nagyság abból fakad, hogy valaki le tud hajolni mások szolgálatára. Minden más nagyság hazug önámítás. (Viktor J)

3. Ne élj magadnak, hanem Istennek és felebarátaidnak! Ne keress az emberek előtt tisztességet, hanem igyekezzél nekik szolgálni, sem dicsérettel, sem ócsárlással ne törődve. (Hauser M)

4. Magamra hagyatva semmi sem vagyok, csak csupa gyarlóság, de mihelyt rám tekintesz, azonnal öröm száll belém. (Kempis)


5. Nem árt, ha mindenkinek alárendeled magad, de sokszor árt, ha csak egynek is eléje teszed magad. (Kempis)

6. Az alázatos szívben állandó béke honol.

7. Ha van benned valami jó, tételezz fel mások felől még jobbat, hogy el ne bizakodjál!

8. Ha az alázatost meggyalázták, lelki békéje nem vész el, mert erőssége Isten, és nem a világ. (Kempis)

9. Az igazi alázatosság magamagán kívül senkire sem neheztel, senkire sem haragszik. (Kempis)

10. Ne az én nevem, hanem a Tied dicsértessék, ne az én művem, hanem a tied magasztaltassék. A Te szent neved dicsértessék, nekem pedig semmi részem se legyen az emberek dicséretében. (Kempis)

11. Aki őszintén tudja, hogy nincs benne semmi jó, nem keres másban hibát.

12. Az alázatos lelkek így imádkoznak: Uram, engedd, hogy minél kevesebb feltűnés nélkül mehessek át ezen az életen.

13. Semmiségem tudatában kell élnem! Vagyis állandóan látnom kell és beismernem, hogy semmit sem tudok, és semmire sem vagyok érdemes. (Terstseegen)

14. Istennek semmit sem tudok adni, és érette semmit sem tudok cselekedni. A legjobb, amit tehetek, hogy tehetetlenségemet beismerem. (Tertseegen)

15. Nem szükséges gyarlóságaink miatt annyira nyugtalankodnunk. Gonosz gyermekek ők, akiket ugyan nem szerethetünk, de mégis el kell szenvednünk, mert arra szolgálnak, hogy bennünket saját szemünkben semmivé és a megfeszített Jézus végtelen megalázottságához hasonlóvá tegyenek. (Tertseegen)

16. Ha nagy akarsz lenni, légy szolga, de ha első akarsz lenni, akkor tovább kell menned: légy rabszolga!

17. Ha dicsérnek, fordulj a fal felé és mondjad: Istenem, látom, hogy dicsérnek, pedig Te tudod, hogy milyen bűnös vagyok.

18. A hamis alázatosság visszataszító, a valódi alázatosság vonzó.

19. A valódi alázatosság virág, mely minden kertnek díszére válik, fűszer, mellyel az életnek minden étele megízesíthető. Egyszóval olyasmi, mely minden dolognak az értelmét emeli. (Spurgeon)

20. Teljesen üres edényekké kell lennünk, hogy Isten önmagával megtölthessen. (Trudel.)

21. Hogy az Úr felhasználhasson minket, semmivé kell lennünk! (Trudel)

22. Annak, hogy meghaltunk, egyik bizonyítéka, hogy szeretjük a mellőzést nemcsak a világtól, hanem barátainktól is. (Steinberger)

23. Nincsen szabadabb annál, ki magától és minden egyébtől meg tud válni, és magát a sorban legutolsónak tartja. (Kempis)

24. Én csupa hiúság és semmi vagyok színed előtt, állhatatlan és gyarló ember. (Kempis)

25. Atyám: Verd addig hátamat, nyakamat, míg keményszívűségem akaratod alá hajlik. (Kempis)

26. Ha igazságosan bírálom el magamat, be kell ismernem, hogy senki részéről nem esett rajtam méltatlanság, ezért is nincs okom ellened panaszkodni. - Engem joggal illet gyalázat és megvetés, Téged pedig áldás, tisztelet és dicsőség. (Kempis)

27. Aki valami jót tulajdonít önmagának, Isten kegyelme elé gátat emel.

28. Magunk előtt azok a legkisebbek, kik Isten előtt a legnagyobb szentek, és annál alázatosabbak önmagukban, minél nagyobbak Isten előtt.

29. Mindnyájan gyarlók vagyunk, de magadnál gyarlóbbnak senkit se tarts!

30. Az embernek az a törekvése, hogy önmagától elszakadjon, a nagy tettek között is a legnagyobb. S ha Isten kegyelméből ezt a célját el is éri, akkor emberi értéke felbecsülhetetlen. (Tertseegen)

31. Akik Jézust mint királyt akarják szolgálni, kell hogy az alázatosság szerény ruháját viseljék, nem pedig a fennhéjázó önteltség skarlát díszét. (Spurgeon)

32. Aki megalázkodik, bölcsen jár el, mert ezzel elkerüli, hogy mások alázzák meg. (Spurgeon)

33. Az igazi nagysághoz vezető út: akarj igen kicsiny maradni! (Spurgeon)

34. A Krisztusért elszenvedett szégyen a legnagyobb tisztesség, és az Érte elviselt gyalázat a legnagyobb kegyelem. (Spurgeon)

35. Minden nagy ember nemcsak ért a dolgához, hanem tudja is, hogy ért hozzá, és nemcsak igaza van, hanem tudja is, hogy igaza van, csakhogy mindezt nem tulajdonítják maguknak különös érdemül, és nem várják el, hogy embertársaik leboruljanak előttük és imádják őket. A háttérben ott él bennük erőtlenségük tudata. (Fosdick)

36. Ha Isten el tudja nézni, hogy minket, akiket arra hívott el, hogy Őt dicsőítsük - megvessenek, akkor ezt nekünk el kell szenvednünk.

37. Úgy emelkedhetünk Istenhez, ha mások alá süllyedünk. (Trudel)

38. Legyetek porrá, a port nem lehet megsérteni. (Trudel)

39. Isteni nemesség: szolgák szolgája lenni. (Trudel)

40. Amíg rosszul esik, hogy nem adják meg nekünk a köteles tiszteletet, nagyon messze vagyunk az alázatosságtól (Trudel)

41. Ha te semmi vagy, de Megváltód minden, akkor nagyon pompásan összeilletek.

42. Hiúságunkban olyanoknak képzeljük magunkat, amilyenek a valóságban nem vagyunk. Mindez hazugság, ami Istennek, az örök igazságnak visszatetsző. Egyedül az alázatosságot becsüljétek és szeressétek! (Tertseegen)

43. Semmiségem tudatában kell élnem, vagyis állandóan látni kell és be kell ismernem, hogy semmit sem tudok, és semmire nem vagyok érdemes, mert ez az igazság. (Tertseegen)

44. Az alázatosság nem erény, hanem az a talaj, melyből minden más erény fakad.

45. A szenvedés értékesebbé teszi a szolgálatot, mert csak azt tudjuk megbecsülni, ami sokba kerül.

46. Jézus nem sokat beszélt az alázatosság fontosságáról, hanem egy kendőt vett, körülkötötte magán, és elkezdte mosni a tanítványok lábait.

47. Az alázatosság igazi próbája akkor következeik be, amikor az ember valami nagy eredményt ér el, és abban a kísértésben forog, hogy elfelejtse: minden erejét Istentől kapta, megbízatás gyanánt. (Fosdick)

48. Az igazi alázatosság nemcsak így szól: A bűnösök között első vagyok én, hanem így is: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.

49. Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok. Máté 11:28

50. Az alázatosoknak Isten kegyelmet ad. (1 Pét 5, 5 )

 

 

Az alázatosság elrejti erényeinket, s csak akkor láttatja őket, ha azt a szeretet követeli.
Ez nem csupán emberi és erkölcsi, hanem mennyei erény, mely napként uralkodik az összes erények fölött;
úgyhogy kétségkívül hamis az az alázatosság, mely a szeretetnek bármiben hátrányára van.
(Szalézi Szt. Ferenc : Filótea)

 

Az igazán alázatos lélek nem alakoskodik s magáról lehetőleg keveset beszél.
Mert az alázatosság nemcsak a többi erényt, hanem főleg magamagát törekszik elrejteni.
( Szalézi Szt. Ferenc: Filótea)

 

Az alázatosság kis erény, mert szeret elrejtőzni az árnyékban.


Viszont csakis a nagy lelkekben képes megnőni. ( L. Giraud)

 

 

 

Sohasem lakhatik olyanban a Szentlélek kegyelme, aki nem alázatos és nyugodt.

Isten megalázta magát üdvösségünkért, az ember szégyenkezzék büszkesége miatt.
Minél mélyebbre száll a szív alázatosságban, annál magasabbra emelkedik a tökéletességben, mivel az alázatost felmagasztalják dicsőségben.

Az alázatosság első lépcsőfoka:
szerényen meghallgatni az igazság igéit, emlékezetben megtartani, készséggel gyakorlattá tenni.
Tudvalevő, hogy az igazság mindig menekül az olyan elmétől, amelyet nem talál alázatosnak.

Minél kisebb valaki a saját szemében, annál nagyobb lesz Isten szemében; a gőgös ellenben minél dicsőségesebben jelenik meg az emberek között, annál megvetettebb lesz Isten előtt.
Ha valaki alázatosság nélkül gyakorolja az összes többi erényt, éppen olyan, mint aki port szór a szélbe.
( Szt Ágoston )

 

Ahol büszkeség honol, jelen van a szégyen is, de ahol alázatosság uralkodik, ott bölcsesség található
(Péld 11,2).


Minél nagyobb és fontosabb vagy, annál inkább alázd meg magad mindenben, így találsz majd kegyelmet Istennél (Préd 3,20).

 
Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük. (Lk 17, 10)

 

Az alázatosságnak minden esetben van valami varázsa.
De a megaláztatás fellázít és visszariaszt ennek az erénynek gyakorlásától. Pedig ez nem szerezhető meg másként.

Bármily különbözők legyenek is a hivatások, a lélek hivatása a legmélyebb alázatosság .

-és ez az erény a szívbeli alázatosság nélkül nem lesz más, mint a tökéletesség árnyéka, de nem maga a valóság.
/ Marcell atya /

 

Sohase hitegesd magadat azzal, hogy megszerezheted az alázatosságot a hozzávaló sajátságos erénygyakorlatok nélkül,
mint amilyenek a szelídség, türelem, engedelmesség, önmegtagadás cselekedetei; , a saját érzelmedről és saját véleményedről való lemondás, bűneid bánata és egyéb hasonlók.

Minthogy egyedül csak ezek a fegyverek semmisítik meg benned a helytelen önszeretet uralmát; azt a megvetett televényt, amelyből az összes hibák kicsíráznak, és amelyben látványosan meggyökerezik és felburjánzik büszkeséged meg önhittséged.
/ Pecci Joachim bíbornok ***/



Így te is, noha a leggondosabban valóra váltottad e figyelmeztetéseket, valld magad haszontalan szolgának, és legyen szilárd meggyőződésed, hogy semmit sem köszönhetsz a saját erődnek és érdemeidnek, hanem mindent Isten ingyenes jóságának és végtelen irgalmának.

Szíved teljes érzelmével és kiáradásával adj Neki hálát szüntelenül ekkora jótéteményéért.

Kérjed naponként, őrizze meg neked ezt a kincset addig az utolsó percig, amikor lelked feloldva minden bilincstől, amely eddig a teremtményekhez láncolta, akadálytalanul repülhet majd Teremtője keblére, hogy örökké élvezze az alázatosaknak készített dicsőséget.
(Pecci Joachim***)

 

A gyakori szentségi gyónás és áldozás a legteljesebb támogatást biztosítja majd számodra az alázatosság kitartó gyakorlatában.

A gyónás, amelyben egy hozzánk hasonló előtt feltárjuk lelkünk valamennyi legtitkosabb és legszégyenteljesebb nyomorúságát, a megalázkodás legnagyobb ténye, amit Jézus Krisztus tanítványainak parancsolt.
A szentáldozás, amelyben az emberré lett és értünk való szeretetből önmagát kifosztó Istent fogadjuk lényegileg szívünkbe, az alázatosság csodálatos iskolája, egyszersmind megszerzésének leghathatósabb eszköze.

Hogyan is kételkedhetnél abban, hogy szeretetteljes Jézusod ne akarna részesíteni benne, mikor az oly szelíd és oly alázatos Szent Szív, a szeretetnek és megértésnek a hőforrása bizonyos módon helyet talál szívedben, amely érzelmeinek egész hevével kéri ezt tőle?
Járulj minél gyakrabban ez imádásraméltó Szentséghez, és ha ezt kellő előkészülettel teszed, mindig megtalálod benne azt a rejtett Mannát, amely egyedül annak van fenntartva, aki nagy igyekezettel keresi.
( Pecci Joachim***)

 

Egyedül Istennek tulajdonítsd mindazt a jót, amit művelsz; mert tudnod kell, ha rejtve és titokban tartod a jótettet, úgyhogy csak Isten ismerje, felbecsülhetetlen hasznot hoz neked;
ha meg gondatlanságod miatt az emberek is tudomást szereznek róla,
elveszíti majdnem minden értékét,
mint a szép gyümölcs, amelyet a madarak már kikezdtek.
( Pecci Joachim
*** )

 

Sikereid és a reád bízott feladatok szerencsés kimenetelének minden dicsőségét ajánld teljes készséggel Istennek ! - Pecci Joachim***

 

Bízd magad teljesen Istenre
szeretetteljes gondviselésének rendelkezései követésében, mint ahogyan egy gyenge gyermek szeretett atyja karjaira hagyatkozik.

Hadd tegyen veled bármit, amit akar, anélkül, hogy zavarba jönnél vagy nyugtalankodnál bármi miatt is, ami ér.

Fogadd el örömmel, bizalommal és tisztelettel mindazt, ami számodra tőle jön.

Ha másképp cselekednél, hálátlannak mutatkoznál szívének jóságával szemben, bizalmatlan lennél hozzá.

Az alázatosság mérhetetlenül kicsinnyé tesz Isten végtelen lénye előtt, de ugyanakkor megtanít rá, hogy Istenben van minden erőnk, teljes vigaszunk.

( Pecci Joachim*** )

Hidd el,  nem vagy jó tanácsadója magadnak; éppen ezért vigyázz és kevéssé bízzál saját véleményedben...

... kérj mindig tanácsot egy okos és lelkiismeretes embertől.
/ Pecci Joachim*** /

 

 Ne vesződj oly dolgokkal, amelyek egyáltalán nem tartoznak rád, és amelyekről sem az embereknek sem az Istennek nem kell számot adnod;

mert más dolgába beleártani magadat, titkolt kevélységből és üres elbizakodottságból ered, táplálja és növeli a hiúságot, és tömérdek gondot, nyugtalanságat meg szórakozottságot okoz.

Ellenben, ha csak magaddal és saját kötelességeiddel törôdsz, a béke és nyugalom forrására találsz, Krisztus követése könyvének ama szép mondása szerint:
Ne avatkozz oly dolgokba, amelyeket nem bíztak rád; így kevéssé és ritkán kerülsz majd zavarba. (III. k., XXV. f.)
/ Pecci Joachim ***/

 

Ha alkalmad nyílik arra, hogy embertársadnak valami alacsonyabb és lenézett szolgálatot tehetsz,
tedd örömmel és azzal a tökéletes alázattal, amellyel rendelkezned kellene,
ha mindenki szolgája lennél.
Ilyen viselkedéssel az erény és kegyelem mérhetetlen kincseit szerzed meg magadnak.
/ Pecci Joachim*** /

 

Ha súlyos sérelem ért, valami érezhető kellemetlenségben volt részed,

ahelyett hogy kifakadnál a sértegető ellen, emeld szemedet az égre az Úrhoz, aki végtelen és szeretetteljes gondviselésével így intézkedett,

- vagy azért, hogy jóvátedd bűneidet,
- vagy azért, hogy megtörje benned a kevélység szellemét, rákényszerítve a türelem és alázat gyakorlására.
/ Pecci Joachim***/

 

Minden ténykedésedet, bármilyen kicsi legyen, sok figyelemmel és a legnagyobb pontossággal, egyszersmind szorgalommal végezd,
mert könnyelműen és elhamarkodottan cselekedni, az elbizakodottság következménye;
az igazán alázatos mindig résen áll, és óvakodik, hogy akár a legkisebb dologban is hibázzék.

Ugyanezért azokat az áhítatgyakorlatokat végezd állandóan, amelyek a legmegszokottabbak, és általában
kerülj minden rendkívüliséget, amire hajlamod ösztönözhetne,
mert amint a gőgös örökké valami különlegeset kíván tenni, az alázatos általános és megszokott tettekben leli kedvét.
/ Pecci Joachim***/

 

Légy mindenkivel, de főleg azokkal szemben, akik iránt bizonyos idegenkedést vagy ellenszenvet érzesz, alázatos és szelíd,
és ne mondd, amit egyesek mondanak: ,,Isten őrizzen, hogy gyűlöljem azt a személyt, de nem vagyok képes a magam közelében látni, és egyáltalán semmi dolgom vele''.

Vedd biztosra, hogy ez az ellenszenv a kevélységből fakad, és hogy nem győzted le a kegyelem fegyvereivel gőgös természetedet, valamint a helytelen önszeretetet.

Mert ha ezek valóban engednének a kegyelem indításainak, az igazi alázatosság által csakhamar legyőzve éreznék magukban az összes nehézségeket, amelyekkel küzdeniök kell, és türelemmel összeférnének még a legdurvább meg legnyersebb természetűekkel is.
/ Pecci Joachim***/

 

Mint a legnagyobb rossztól, úgy őrizkedj a más tetteinek megítélésétől;

inkább magyarázd jóra minden szavát, minden tettét, szorgos szeretettel okot keresve kimentésére és védelmére.

Ha pedig a nagyon is nyilvánvalóan elkövetett hiba miatt lehetetlen lenne védelmére kelned,

amennyire tőled telik, igyekezz kisebbíteni a bűnt, meggondolatlanságnak, hirtelenségnek vagy más hasonló oknak tudva be, a körülmények szerint; de legalább is ne gondolj rá többé,
hacsak megbízatásod nem kívánja, hogy a bajnak orvoslója légy.
/ Pecci Joachim***/

 

Ha csökkennek számodra a mulandó vigaszok, és ha Isten megfoszt a lelki édességektől,
gondold meg, hogy érdemeden felül állandóan bőséges örömben volt részed,
és elégedj meg azzal a bánásmóddal, amellyel az Úr kezel téged.
/ Pecci Joachim ***/

 

A szent evangélium elvének megfelelően keresd mindig az utolsó helyet, azzal az őszinte meggyőződéssel, hogy csakugyan az való neked.

Ugyanígy őrizkedj az élet valamennyi szükségében a túlzott gondoktól, vágyaid és a magaddal törődés túlságos felajzásától.
Elégedj meg inkább egyszerű és szerény dolgokkal, amelyek jobban illenek a te kicsinységedhez.
/ Pecci Joachim bíbornok, a késôbbi XIlI. Leó pápa ***/

 

Különös gonddal és figyelemmel őrizkedj attól, hogy büszke, gőgös módon beszélj, vagy úgy, mintha felsőbbséget igényelnél magadnak.

Épp így tartózkodj minden mesterkélt szólásmódtól és a kétértelmű tréfa minden fajától.

Hallgasd el állandóan azt, ami alkalmas lenne elhitetni felőled, hogy szellemi ember vagy és mások megbecsülésére méltó.

Egyszóval, sose beszélj magadról elegendő ok nélkül, és ne törekedj olyasmit mondani, amivel tiszteletet és dicséretet óhajtanál szerezni magadnak.
/ Pecci Joachim ***/

 

 Váljék legfőbb meggyőződéseddé, hogy a kevélység bűne annyira utálatos rossz, hogy minden más bűn, akár a föld hátán, akár a pokol fenekén, alatta marad az összehasonlításban.

Ez a bűn volt az, amely lázadókká tette az angyalokat a mennyben, és a mélybe taszította őket.

Ez a bűn volt az, amely megrontatta az egész emberiséget, és amely a földre zúdította a rossz végtelen tömegét, hogy megmaradjon, amíg a világ létezik, vagy helyesebben, amíg az örökkévalóság tart.
/ Pecci Joachim ***/

 

Ha alázatos vagy, nem befolyásol sem dicséret, sem szidás, hisz tisztában vagy vele,mennyit érsz.
Ha vádolnak, ne bátortalanítson el. Ha szentnek hívnak, ne emeld magad mások fölé.
Az önismeret alázatosan térdre kényszerít minket.
/ Teréz anya/

 

Az egyszerűség az alázatosság gyümölcse. Isten a legegyszerűbb lény.
Akarsz Hozzá hasonlítani, sőt Vele eggyé lenni?
Légy alázatos !
Minél alázatosabb valaki, annál egyszerűbb.
/ Marcell atya /

 

Miként a víz a magasságokból folyik alá a mélységek felé, úgy a bölcsesség is csak az alázatosokban marad meg.  ( Talmud)

A tett önmagában nem elég. Várakozni is kell: ez az alázatosság.
Szemben a siető ,,tüsténkedésével", ez a várakozás ,,ácsorgásnak" tűnik.
Nem baj; ettől lesz szigorúsága oldottabb, kedve játékosabb s ez különbözteti meg a siető feszes farizeizmusától.  (Vasadi Péter)

 


 

Rónay György: Kérés

 

A cinkének a mindennapi magvat.
Nekem a mindennapi kenyeret.
A napi csöndet. A napi eget.
Egyebet nem is tudom mit akarjak.

 

Szerző: Baráthnő  2012.01.10. 09:33 Szólj hozzá!

Címkék: idézetek vallás jézus bűn igazságosság alázat méltóság szelídség odaadás kevélység bibliai idézet keresztény értékeink é:alázat

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr283533391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása