1858. február 27. szombat
Bernadette arcán ezen a napon a szokottnál is bőségesebb öröm tündökölt. Az elragadtatás perceiben e szavakat hallotta : " Menjen és mondja meg a plébánosnak, hogy neki itt egy kápolnát kell építenie. " A jelenés elmúltával Bernadette nagyon aggódónak látszott. Később bevallotta, hogy abban az időben jobban félt a plébánostól, mint a rendőröktől. Mégis elment, átadta az üzenetet a plébánosnak. Az hidegen fogadta, kérdésekkel árasztotta el. Végül, bár ő is az Istenanyára vélt ráismerni, mégis így bocsátotta el a kislányt : " Lourdes plébánosa nem tárgyal olyanokkal, akiket nem ismer. Mondja meg a nevét és bizonyítsa be, hogy ő az."

1858 február 28 - vasárnap
Bernadette megérkezése előtt több, mint kétezer ember gyűlt össze, egyrészt kíváncsiságból, másrészt buzgóságból. Ezen a napon a jelenés csak Bernadettenek szólt. Amikor magához tért, egyenesen a templomba ment szentmisére. A Szűzanya, úgy, mint az ötödik jelenéskor is, a kis látnok lelki átformálására fordította az időt.

 Elmélkedés:
Szent Jakab apostol mondja : "Aki a nyelvével nem vétkezik, tökéletes ember."Ezért soha nem jó, ha elhamarkodottan sokat beszélünk.
Mint Bernadette arról beszámolt, még a Szűzanya is magába szállt és gondolkodott, mielőtt a kápolna építését kérte. Bernadette az üzenet átadásakor mindenre egyszerűen és röviden felelt a plébánosnak. A 12. jelenéskor, mint az 5. jelenéskor is, a kis látnok mindenről hallgatni tudott és a sírba vitte ezeknek a jelenéseknek a tartalmát.
Elhatározom, hogy ezentúl én sem leszek fecsegő, beszédem rövid és mindig mindenben igaz lesz és előbb mindig meggondolom, hogy mit fogok mondani.

 Előkészítő ima 
Kérünk Téged, Úr Isten, előzd meg kegyelmeddel a mi cselekedeteinket és kísérd a Te segítségeddel tetteinket, hogy minden imádságunk és munkánk tőled vegye kezdetét és általad végződjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön -örökké. Amen.

  Napi könyörgés
Szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz, Isten Anyja, Mária !
Azért jöttél a földre, hogy utat mutass a lelkeknek Szent Fiad felé. Azt kívánod, hogy mindenki szeresse isteni Szent Fiadat. Sajnos azonban sokan nemcsak nem szeretik Őt, hanem el sem ismerik, sőt teljesen megfeledkeznek Róla, mi több, még meg is tagadják és üldözik. Szeretnénk ezt a rengeteg sértést jóvá tenni, szeretnénk Krisztust lángolón követni. De fájdalom, mi is nagyon gyengék vagyunk Krisztus szeretetében.Ezért Téged, a szép szeretetnek Anyját esdve kérünk: gyullaszd lángra szívünkben az Isten iránti igaz szeretetet. Úgy alakítsd lelkünket, hogy életünkben és halálunkban egyaránt az igaz istenszeretet hassa át lelkünket és hogy ennek a szeretetnek boldogító folytatása legyen az örök hazában az Istennel való örök egyesülés.Amen.

Hármas könyörgés:

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Egészen szép vagy, Mária ! - És szeplő nincsen tebenned!
Te vagy Jeruzsálem dicsősége! -Te vagy Izrael öröme!
Te vagy nemünk büszkesége! - Te a bűnösök Szószólója!
Ó, Mária, Mária! bölcsességnek széke! - Könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk!

Imádkozzunk! Hatalmas Isten, ki a Boldogságos Szűznek szeplőtelen fogantatása által Szent Fiadnak méltó hajlékot készítettél, leborulva kérünk Téged, hogy amint Isteni Fiadnak előrelátott érdemei miatt minden bűnös szennytől megőrízted a názáreti Szüzet, úgy részesíts minket is az Ő pártfogása útján kegyelmedben, hogy tiszta lélekkel juthassunk el hozzád. Irgalmas Isten, mindannyiunk Ura és Kormányzója, tekints kegyesen a te szolgádra XVI. Benedekre, akit Egyházad legfőbb pásztorává rendeltél és engedd, hogy szavával és példájával mindazoknak örök üdvére váljék, akik élén áll és hogy a rábízott nyájjal együtt a mennyei boldogságnak részesévé lehessen. Jóságos Isten, mindannyiunk oltalma és menedéke, hallgasd meg kegyesen Anyaszentegyházadnak minden könyörgését és a Te végtelen irgalmasságodból engedd, hogy amit bizalommal kérünk, azt valóban el is nyerhessünk. Amen.

Szerző: Baráthnő  2012.02.08. 07:53 Szólj hozzá!

Címkék: vallás ima szűz mária szeplőtelen fogantatás kilenced

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr894075471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása