Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig!

Lám, a földműves türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és kései eső meg nem érkezik. Legyetek türelemmel ti is ! Erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetelének ideje közel van ! Nézzétek, a bíró már az ajtóban van. ( Jak 5, 7-8,9b )

 

Egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.Az Úr nem késik ígéreteit teljesíteni, ahogy némelyek késedelmesnek tartják, hogy türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. (2 Pét 3, 8b-9)

Türelmesen várakozzunk, és kitartóan! - hívja fel a figyelmünket a Szentírás.

A türelem az időre vonatkozik, és tudjuk, hogy Isten ura az időnek is.

Ő határozza meg a történések idejét, és nekünk a szándék elgondolása és a kitűzött cél megvalósítása közti időtartamot, mint istenadta realitást  kell elismernünk.

A türelem felelet arra, hogy nem mi határozzuk meg a napot és az órát bizonyos cselekedetek véghezvitelére, főleg nem a mi működésünk aratására, hanem egyedül Isten.

A türelemben gyermekei leszünk Istennek, aki végtelen türelmében "erőt ad igazaknak és bűnösöknek" (Mt 5, 45), és aki a konkolyt nem tépi ki, hanem csak az aratásnál választja el a búzától.

 

"A modern ember számára a türelem gyakorlása éppoly nehéz, mint a fegyelem és a koncentráció...
A modern ember azt hiszi, hogy elveszít valamit, - az időt - ,ha a dolgokat nem gyorsan csinálja, a megnyert idővel azonban nem tud mást kezdeni, mint agyonütni."
/ Erich Fromm/

 

"Életünk minden pillanata Isten ajándéka, s az örökkévalóság szempontjából mérhetetlen értéket képvisel. Miért vesztegetünk el tudatosan akár csak egyet is? " ( Marcell atya)

 

Az idő igazi mérőeszköze nem az óra. az igazi időmérő a remény.

Ezen az alapon mérhetjük az időt:
- vajon üres, reménytelen, kilátástalan az idő,
- vagy pedig tartalmas, reményteli, jövővel telített?

Hogy az idő körül ezt a vitát fellobbantsa - ezért jött Jézus.
( G. Ebeling)

Szerző: Baráthnő  2011.11.29. 16:16 Szólj hozzá!

Címkék: idézetek vallás isten jézus remény advent várakozás idő türelem atya adventi koszorú marcell adventi naptár isten gyermekei erich fromm g. ebeling

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr663422342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása