- évközi idő -

Mit ér az embernek, ha megszerzi az egész világot, de a lelke kárát vallja?

-IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP-

 

NAPI EVANGÉLIUM :

Jézus kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is Neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált Nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték Hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték Őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki Téged keres.” Azt felelte: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött. (Mk1,29-39)

 

Jézus igazi jó „mesterként” gondoskodik övéiről, meggyógyítja azt, aki a tanítványának, Péternek fontos. Ha szeretünk valakit, akkor azt is szeretjük, akit az illető szeret. Jézus, mai szóhasználattal, „csapatban gondolkodott és cselekedett.

Ugyanakkor a mai evangéliumból az is látszik, hogy Jézus nem a feltűnést és a hírnevet kereste, hiszen az mindig csalóka és múlékony. Jézus a küldetését végezte, az Evangélium, a benne elközelgett Isten Országát hirdette, ezért megy tovább, noha fürödhetett volna az elismerésben, csodálatban és hírnévben, de Ő nem ezért jött. Megy tovább és hirdeti Isten benne kinyilvánult irgalmát, és meg is jeleníti azt tettei által. Isteni hatalommal küzd az emberi nyomorúság ellen, és ebben kell nekünk, a tanítványainak is követnünk Őt: a magunk módján, benne bízva harcolni az emberi nyomorúság és szenvedés ellen.

Hálaima

 Mindenért, amit adtál,
hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit elvettél
hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit segítségeddel megtehettem,
hálát adok Neked, Istenem!

Mindenért, amit megakadályoztál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden örömért, amivel boldoggá tettél,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden szenvedésért, amivel formáltál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden békés óráért, amivel széppé tetted életemet,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden problémáért, amitől megszabadítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden jó tulajdonságomért, amivel szolgálhattalak,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden gyengeségemért, amivel alázatra tanítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden erényért, amit nekem ajándékoztál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden bocsánatért, amiből irgalmadat megismerhettem,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden szép emberi kapcsolatomért, amivel gazdagítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

Minden emberért, akit tőlem elszakítottál,
hálát adok Neked, Istenem!

A halálom időpontjáért és módjáért, amit nekem választottál,
hálát adok Neked, Istenem!

A helyért, amelyet nekem országodban készítettél,
hálát adok Neked, Istenem!
Ámen.

 

 " Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd !
Oszd meg kenyeredet az éhezőkkel, és ruhádat a rongyoskodókkal !
A bölcs emberektől kérj tanácsot!
Minden időben magasztald Istent, az Urat, és tőle kérd, hogy egyenes úton járhass, s hogy útjaid és szándékaid jó véget érjenek ! " (Tób 4, 16-17, 19-20)

 

" A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg.
Aki figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az a maga útján boldogságot talál." ( Jak 1, 22, 25.)

 

" Adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében.
A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában.
Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát.

Ő a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtés elsőszülöttje.
Mert benne teremtetett minden a mennyben és a földön, minden látható és láthatatlan :
a trónusok és uralmak,
a fejedelemségek és hatalmasságok.
Általa és érte teremtetett minden, ő előbb van mindennél, és benne áll fönn minden.

Ő a testnek, az Egyháznak a feje, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben.

Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, és általa békítsen ki magával mindent, békességet szerezve a kereszten kiontott vére árán mindennek a földön és  mennyben." ( Kol 1, 12-20 )

 

Könyörgés :
Urunk, Istenünk, hallgasd meg kérésünket, és oltalmazz nappal és éjszaka.
Engedd, hogy vezetésed alatt éljünk, és a változó időkben mindenkor szilárd erőt adjon nekünk a te változatlan állandóságod. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben most és mindörökké. Amen.

 

Heti fohász:
 

Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam !

Szerző: Baráthnő  2012.01.09. 13:06 Szólj hozzá!

Címkék: vallás isten jézus hit evangélium hála könyörgés napi evangélium bibliai idézet ima minden napra heti fohász

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr783531355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása