- évközi idő -

Imádkozzatok szüntelenül !

 

 

NAPI EVANGÉLIUM :

Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt.
Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: „Íme, az Isten Báránya.”
A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: »Mit kerestek?« Azt felelték neki: „Rabbi -- ami Mestert jelent --, hol laksz?” Ő azt mondta nekik: „Gyertek és nézzétek meg.”
Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték Őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: „Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla). (Jn1,35-42)

* Az ember megteremtése után a Biblia története szerint Isten odavitte az élőlényeket Ádámhoz, hogy ő nevet adjon nekik. A névadás fejezi ki az ember hatalmát a teremtmények fölött. Most Jézus ad nevet Péternek: Kéfás. Péter így lesz az Egyház sziklája, ugyanakkor Péter „sziklája” maga Krisztus. Nem Péter az erős, hanem Krisztus, Aki neki a hatalmat adja. Jézusnak hatalma van a tanítványai, az Egyház fölött. Gondoljunk a Jelenések könyvének szavaira: „A győztesnek elrejtett mannát adok, és egy kis fehér követ adok neki, a kis kőre írva pedig új nevet, amelyet senki sem ismer, csak az, aki kapja.” (Jel2,17) Nekünk is van egy ilyen nevünk, azért élünk, hogy ezt megismerjük, megértsük és beteljesítsük. A név minden igazi kultúrában az illető „lényegé” igazi valóját fejezte ki. Jézus ennek jegyében ad Péternek, és ad nekünk is valódi nevet. Érdemes lenne megbecsülnünk keresztnevünket, hiszen a mondás: „nomen est omen” azt jelenti, hogy a nevünk előjel, program, amit be kell teljesítenünk.

 

elv15.gifTiszta vizet hintek rátok, és és megtisztultok minden tisztátalanságtól, minden bálványotoktól megtisztítalak.
És új szívet adok nektek, új lelket öntök belétek. Kőszíveteket elveszem testetekből , és hússzívet adok nektek.Lelkemet árasztom belétek ; ezt teszem, hogy törvényeim szerint járjatok, hogy ítéleteimet megtartsátok és megtegyétek. (Ez 36,25-27)

 

elv15.gifAmen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön - örökké. Amen. (Jel 7, 12)

 

Istenem, felajánlom neked a mai napomat is ! Áldd meg, kérlek, vasárnapi pihenésemet, lazításomat, imámat!
Köszönöm, hogy nemcsak a munkára adtál nekünk időt, hanem a pihenésre, elmélyülésre, kapcsolatok ápolására is ! Amen.

 

 

elv15.gifNeki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké ! Amen. / Róm 16,27 /

 

 Könyörgés :
Mindenható , örök Isten, Te kormányozod a mennyet és a földet, hallgasd meg néped esdeklő imáját, és adj békét napjainkban! A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten örökkön - örökké. Amen.

 

 

 Heti fohász:

  Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívemet a Te szíved szerint !

 

 

 égő szív.jpg

 

 

 

Szerző: Baráthnő  2012.01.15. 10:38 Szólj hozzá!

Címkék: vallás jézus szív szelíd szelídség napi evangélium ima minden napra napi felajánlás ima vasárnapra heti fohász

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr943548252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása