NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER

-Imádkozzunk minden nap -

 

NAPI EVANGÉLIUM :


Keresztelő János így prédikált: „Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját. Én vízzel kereszteltelek titeket, Ő pedig Szentlélekkel fog benneteket megkeresztelni.”.

Történt azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte Őt a Jordánban. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni Rá. Az égből szózat hangzott: „Te vagy az Én szeretett Fiam, Benned kedvem telik”. (Mk1,7-11)

 

* Az Atya gyönyörködik a Fiúban. Mit is jelent gyönyörködni valakiben? Amikor egy kegyelmi pillanatban képesek vagyunk úgy nézni a másikra, hogy nem akarunk tőle semmit, „ingyen” nézzük őt. Egyszerűen örvendünk, és boldoggá tesz, hogy a másik van, a másik él. A Biblia szerint az üdvösség „nézés” lesz: „amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk Hozzá, mert látni fogjuk Őt, amint van” (1Jn3,2). Az Atya így gyönyörködik az emberré lett Fiúban, és arra hív, hogy mi is gyönyörködjünk Benne! Ez a gyönyörködés nyilvánul meg a dicsőítő imában. Van amikor könyörgünk, és van amikor hálát adunk vagy közbenjárunk valakiért, de kell legyenek olyan alkalmak is az életünkben, amikor úgy imádkozunk, hogy egyszerűen csak örvendezünk és boldogságunkat találjuk abban, hogy van Isten, és van az Ő Dicsősége.

 

A mai nap a Vízkereszt.  A katolikus liturgiában főünnep .

 

A napkeleti bölcsek látogatását, más szóval Jézus megjelenését a pogányoknak  (háromkirályok látogatása) , és  találkozását a világgal ünnepeljük ezen a napon.

 Az ünnep görög elnevezése epifánia, ami megjelenést jelent. Ez a karácsonyi idő lezárulása és a farsang kezdete.

 

Krisztus megjelent nekünk, jöjjetek, imádjuk!

 

Jöjjetek, boruljunk le,hódoljunk előtte,
hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,

mert Ő a mi Istenünk,
mi meg háza népe és kezének nyája.
(94. zsoltárból)

 

Napi odaadás:

Fogadd el, Uram, teljes szabadságomat. Fogadd el emlékezőtehetségemet, gondolkodásomat és akaratomat mindenestül. Mindazt, ami vagyok és amim csak van, te adtad nekem: én pedig maradéktalanul visszaadom neked, és teljesen átengedem akaratodnak, hogy te irányítsd. Nekem csak azt add meg kegyelmeddel, hogy szeresselek, és elég gazdag leszek, és nem kívánok ezen felül mást. (Loyolai Szent Ignác imája)

 

Üdvözítő Istenünk kinyílvánította jóságát és emberszeretetét s megmentett minket. Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében. (Tit 3,4-5 )

 

Ki ne félne, ki ne tisztelne Téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet ? Egyedül csak Te vagy a Szent, eljön minden nemzet és színed elé borul. ( Jel 15, 4 )

 

Isten megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus  Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott, s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot az evangéliummal. ( 2 Tim 1, 9-10 )

Fohászok a mai napra :

Ezen a napon a bölcsek hódolatukat mutatták be Üdvözítőnknek. Mi is imádjuk őt és örvendezve kiáltsuk :

Világosság a Világosságtól, ragyogd be fényességeddel ezt a napot!

Krisztus Urunk, aki testben megjelentél közöttünk,
- szentelj meg bennünket Isten igéje és az imádság által!

 Világosság a Világosságtól, ragyogd be fényességeddel ezt a napot!

Krisztus Urunk, Te igazolást nyertél a Szentlélek által,
- szabadítsd meg életünket a tévelygés szellemétől !

 Világosság a Világosságtól, ragyogd be fényességeddel ezt a napot!

Krisztus Urunk, Te megjelentél az angyaloknak,
- add, hogy már itt a földön égi örömökben részesüljünk !

 Világosság a Világosságtól, ragyogd be fényességeddel ezt a napot!

Krisztus Urunk, Téged hirdettek a nemzetek között,
nyisd meg az emberek szívét a Szentlélek erejével!

 Világosság a Világosságtól, ragyogd be fényességeddel ezt a napot!

Krisztus Urunk, akiben világszerte hittek,
- újítsd meg a benned hívő emberek hitét!

Világosság a Világosságtól, ragyogd be fényességeddel ezt a napot!

Krisztus Urunk, Te fölmentél a dicsőségbe, gyújtsd lángra bennünk a vágyat országod után ! Amen.

Könyörgés a mai napra :

Istenünk, Te a mai napon a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket, és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet. Add meg jóságosan, hogy szent színed látására jussunk, az örök dicsőségben, miután a hitből már itt megismertünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten örökkön örökké. Amen.

 


 

 

 

 

 

*

A magyar vízkereszt név az e napon végzett vízszentelésből ered.

( Alexandriai Kelemen szerint először a gnosztikus és eretnek Bazilidesz követői emlékeztek meg január 6-án Jézus keresztségéről, mert azt vallották, hogy az ember Jézus a keresztségkor vált Isten Fiává. E napot az egyiptomiak is a Nap és a Nílus vize ünnepeként ismerték.)

A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni mint

- Krisztus születésének,
- keresztségének,
- a kánai menyegzőnek és
- a
Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

 

 Később az ünnep elsődleges témája
- keleten Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés).
- Nyugaton a Háromkirályok látogatása (Szent Ágoston és Nagy Szent Leó pápa vízkereszti beszédeiben csak erről van szó).

- a gallikán liturgiában az ünnep tárgya a kenyérszaporítás is (vö. Mt 14,13–21; 15,32–39; Mk 6,31–44; 8,1–10; Lk 9,10–17; Jn 6,1–15).

 

 A II. Vatikáni Zsinat után
-  január 6.-a a Háromkirályok látogatásának ünnepe
 vízszenteléssel
- Jézus keresztségének ünnepe a következő vasárnap.
- A kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékezünk meg.

Vízkereszttel kezdődik a házszentelés időszaka.

 A keleti művészetben az ünnep képe Jézus keresztsége.

A magyar népi kalendáriumban a karácsonyi ünnepkör zárónapja, a farsang kezdete; a víz, , kréta és ház szentelésének, régebben a mozgó ünnepek meghirdetésének napja.

A mai naphoz fűződő népszokások :

A lányok számára férjjósló nap. Még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyik a vendégeskedés, esti harangszó után a kántálás és a csillagjárás (tractus stellae).

 Egyéb szokásaiban gonoszűző és szerencsevarázslónap; időjárásával a tél hosszára, a nyár esős v. száraz voltára, így a termésre, főleg a bortermésre ad előjelt.

Szerző: Baráthnő  2012.01.05. 14:36 Szólj hozzá!

Címkék: naptár népszokások vallás isten jézus fohász vízkereszt odaadás időjóslás napi evangélium bibliai idézet napi felajánlás magyar népi kalendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://barathno.blog.hu/api/trackback/id/tr623521893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása